Ballád

Feljegyezte: Hematith | | 2013. március 9. szombat, 22:42 |

Olvasási nézet

Francois Villon előtt való

tisztelgésként

 

Kivert farkasként járok, egymagamban,

Fajtám engem régesrég elüldözött.

Emlékek bomló testébe ragadtam,

De az Idő hajt – múlt és jövő között.

 

Palástot visel mind a belül koldus,

S ki bölcsnek számít, az rongyokban jár.

Miben holtig hinnél, régen nem biztos,

Más a módi, pajtás: amit tűzre dobnál.

 

Benőtt utakon, rút gazosban járok,

És csodálkozom – nem látok senkit sem.

Mi éltetőm, arra hiába várok,

Rontást hozó mérgemet meg lenyelem.

 

Vedelem a bort, így maradok józan,

Kedves szót, ha hallok; vesztem eszemet.

Látni: viharban táncolok boldogan,

S dalos esteken ernyedten heverek.

 

Kivert farkasként járok egymagamban,

Bundám kopik, ki is hullott sok helyütt.

Ezerszín szekér súlyos járma rajtam,

Mit az Idő hajt – múlt és jövő között

Share
Nincs hozzászólás »

Még nincs hozzászólás.

Leave a comment