Igazi búcsúztatóm

Feljegyezte: Hematith | | 2013. március 9. szombat, 23:28 |

Olvasási nézet

Voltál – többé nem leszel.

Lépkedsz álomléptekkel

Enyhet adó felhőbe,

Álomhomok örvénybe,

S csupán fénylő ajkaid

Sugarában visszhangzik

Már nagy néha a neve.

Kifakuló képű, te,

Legelsőnek emléke!

 

Tenni többet nem tehetsz,

Várni sem tudsz: elmehetsz.

Nem kell dalos búcsúzás,

Száraz kenyér, két falás:

Egy nekem, és egy neked.

Ha nem kell, eltemeted,

S lesz majd néma remete.

Zárt könnyeim egy cseppje,

Legelsőnek emléke!

 

Nem kísértesz már, tudom,

De néha, míg szunnyadom,

Mellemre rátelepszel,

Szívemnél megmelegszel,

S én mire riadok?

Dúdolod, mit titkolok.

Ezt hagyod itt cserébe,

Éj hívatlan vendége,

Legelsőnek emléke!

 

Már csak kőszürke folt vagy

– Nyomot lábad alig hagy -,

Köszöntésre emelt két

Karomat észrevennéd,

Ha nem lennél túl távol…

Búcsút vettél a mától,

S lettél a múlt gyermeke.

Szívemnek holt mestere,

Legelsőnek emléke!

 

Share
Nincs hozzászólás »

Még nincs hozzászólás.

Leave a comment