A töltekezés napja

Ma nem írtam még. Ez egyfelől elég szomorú – amúgy is lassan szoktam haladni -, másfelől viszont szükséges. Nem agyalhatok mindig a novellán, és a lakásnak se jó, ha szalad minden.

Ezért hát boltba mentem, sütöttem-főztem (túrós rétes, csokival leöntve, desszert extravaganza 2015), felhúztam az új ágyneműmet (ezek a buzik miért nem tudták kivágni a gombnyílásokat? Ott a helyük, de nekem kellett elintéznem.), és neteztem, kockultam, kikapcsolódtam. Akár megérdemeltem, akár nem.

Odakint szakadt a hó, és végre meg is maradt. A városnak persze nem ilyen jó hír, öt pihétől is beáll a közlekedés, de ez van januárban. Nagyon kellett már. Ráadásul ha kinézek, valami ócska, kopott analóg film negatívját látom az ablaküvegre feszülni. Látványnak nem utolsó.

A munkanaplóval egyelőre adós maradok; kb azt írom most a novellába, ami ide is kerülne. Ez eléggé elveszi a kedvemet a háttérmunka-jegyzeteléshez, pláne,hogy fogalmam sincs kik olvassák még ezeket a bejegyzéseket. 

Share

Eroik

És ha már benne vagyok…

Még múlt héten elkezdtem az új novellámat. Jobban mondva nem tudom, novella lesz-e vagy kisregény: szép hosszúra tervezem. Ráadásul trilógiát szeretnék belőle kanyarítani. Azt hiszem, én már megengedhetem magamnak, hogy ilyen címszavakkal dobálózzak. Némely ifjú titán “ebből regényt készülök írni”, “már kész a kisregényem” felkiáltásait olvasva elég nehezen és félve alszom el. Mer’ mi van, ha átsugároznak valamit az agyamba a REGÉNYükből…

Az eroikról írok, a peremvidéki novelláimban sokat emlegetett, de színre még nem lépő kannibál népről. Talán a novellák közt kéne nyitnom egy munkanaplót, ahol összegzem a gondolatokat – nem csak most, általában is – az aktuálís írásról (MŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ, ahogy sokan írják). 

FTL gratulált az eroik hátteréhez, a lore-hoz. Szerinte még senki sem alkotta meg, hogyaszongya: ” a démoni eszencia génkapcsolt öröklődési modelljét”. Azta! De igaza lehet. Majd ha lesz kedvem holnap, megnyitom azt a munkanaplót, és leírom.

Most spuri vissza, hátha megy még egy kicsi. Én magamban már elneveztem, kannibál-trilógiának.

Share

Zsanuár

Nos, úgy néz ki, ez az év nem lesz olyan reménytelen, mint például a tavalyi. Nem mondom, hogy mindent elsöprő változásokat érzek, de mintha, mintha megmozdult volna valami. A meditáció, noha nem mindennapos, mégis rendszeres idáig. Olyan nem lesz már, mint régen, de amit lehet, megteszek. 

Biztosítást kötött velem a cég, mint pár éve ott gályázó jómunkásemberrel ( nem vagyok már rookie, sem sima közlegény. Mondjuk egy főtörzs, egy jó katona.) Szóval ha még tíz évig ott vagyok, rám szakad a bank. Félre ne értsetek, ez nagyon rendes tőlük. Simán ellennék még 2025-ig a cégnél, sőt tovább is, biztosítás ide vagy oda.

Hal a tortán, hogy kaptam egy laptopot is, bizony. Töltője nem volt, az akksi szar, de ezeket leszámítva semmi gond vele hardveresen. Igaz két napomba telt, míg a szoftver részt gatyába ráztam – fura dolgokra képesek ezek az oprendszerek -, de most már csak egy word kell. Meg bsplayer, meg winamp, meg… ezek már másodlagos kellékek.

Szóval a jelek biztatóak. Nem oldódott meg minden, sok dolog hiányzik az életemből, de a január adott egy kis reményt.

Share

Eleje

Boldog új évet mindenkinek.

Évértékelő beszédet azért ne várjon tőlem senki, főleg egy olyan semmitmondó év után, mint 2014. Nem a blogolás éve volt, az már biztos… Az, hogy ez mennyiben fog változni, majd kiderül. Mert magától semmi nem változik, ezt jobb ha elfogadja az ember.

Régebben legalább szilveszter éjjelén éreztem a fordulást, szinte hallottam, ahogy nullára ugrik a számláló. Most túl részeg voltam, hogy bármit is érezzek. Mindenesetre ez a tervem sikerült; biztató kezdet.

Más. Az írások közé felkerül egy öt részre bontott, hosszabb terjedelmű fantasy, A szabadság illúziója címmel. Tessék fogyasztani.

Share

Álom X.

Miként a valóságban, álmomban is egy sötét szobában feküdtem. Hogy egyedül-e, arról fogalmam sincs. Emlékszem a tárgyak körvonalaira, a majdnem teljes sötétségre – és a hangra,  amelyet hallottam.

Személytelenül, mégis szenvedélyesen beszélt valaki; a hang forrását, a beszélő nemét persze képtelenség volt megállapítani. Megállíthatatlan hévvel, ócsárolva és sóvárogva ömlött a szöveg, amire egy pillanatig sem emlékeztem utána. Szidott engem, az biztos, de keresett is. Mint egy ellenség, aki képtelen nem kötődni hozzám.

– A sötétség beszélt hozzám. – Az ébredés utáni első másodpercben ez az egy gondolat villant fel bennem. Egészen estig bennem is maradt.

Share

Csapatépítés

Feltettem a novellák közé legújabb, Csapatépítés című írásomat. Elég sok Karcolatos utalás van benne, ami megakaszthatja a közegben nem ismerős olvasót, és a szerkezete is lazább lett emiatt. Remélem viszont, a többi kárpótol majd mindenkit.

Share

Official

Hivatalosan is megkezdtem a szabadságomat. Úgy ám.

Meglátjuk, mi sikerül a vállalásokból. Még jó, hogy saját magam bírája vagyok:) Az írást mindenképp újra kéne kezdenem, dacára a minden szinten elkeserítő állapotoknak, ebbe jobb, ha nem megyek bele. Majd jövő héten tán, fél liter vörösbor után.

Mindenesetre eszem-iszom, dínom-dánom, ec-pec-kimehecc. 

Vége a spam-áradatnak, ami az egyik bejegyzésem után kezdődött, hála Lacinak, köszi. Nem mondanám, hogy az volt az egyetlen ok, amiért nem írtam, de közrejátszott benne. Most hátha több kedvem lesz. Közben keresem a megfelelő zenét, ami passzolna a betervezett novellámhoz. Nem könnyű, mert ilyennel még nem próbálkoztam, csak másoknál láttam a legjobb esetben is csüggesztő és kiábrándító eredményeket. Szóval félek, és nagyok a magammal szembeni elvárásaim.

Ah, megvan… Ír és skót zene. Jó lesz. Ír, ééééérteeeed?! ( na, ilyen nem lesz benne)

Majd jövök még.

Share

Jó kis hétvége

Lassan csorgó hétvége. Nem kívánok tenni semmi megerőltetőt, kivéve tán azt, hogy befejezzem a legújabb novellámat. Szintén Peremvidék – ez a Perem éve, ugye -, csak más attitűd.

Kicseréltem a nagyszobában lévő kiégett izzót, helyére tettem egy konnektort, amit korábban levettem (ne akarjátok tudni, hogyan), piac után összedobtam egy tepsi sült paprikát, és azt hiszem ennyi. Most Rust streamet nézek, kicsit magam is játszok, aztán szigorúan írás.

Rendkívül frusztráló, ugyanakkor izgalmas látni, mivé lesznek az emberek. Tizenkét éves kis nyomitól kezdve a magamfajta casual játékosokig, akik bőven benne járnak már a felnőttkorban, körülbelül ugyanazt hozza ki a törvények megszűnése, illetve hiánya.

Brutalitás. Rablás. Ölés.

Mint a trollkodás a neten. Ott szalad egy csupasz, fegyvertelen player? Piffpuff, bimbam. Agyő.  Ugyanazt a halom követ markoltad fel, amelyiket én is kinéztem magamnak? Halááááááááááááál! Ugyanakkor persze ez adja meg az ilyesfajta játékok savát-borsát, ahogy mondani szokták. Enélkül a Rust egy sima Minecraft-klón lenne, 3D-ben. Így meg játék a túlélésért. Építs, gyűjtögess, vadássz, éld túl a többieket. Védd a házad, foszd ki másokét. Bandázz, vagy bujkálj egyedül.

Most már értem a csatakiáltás, vagy csak az ordítás jelentőségét. Átérzem, milyen az, ha egyedül vagy otthon, és valaki be akar jutni hozzád, elég egyértelmű szándékkal. Dermesztő:D

No munkára.

 

Míg el nem felejtem: a legutóbbi két novellám, plusz néhány versem megjelent a legújabb Lector magazinban. 

 
Olvassátok, töltsétek, akár nyomtatott változatban is!:)

Share

Na

Hónapok óta nem írtam ide. Igazából nem volt mit, nem volt miért.
Semmi olyan nem történt, amit érdemes lett volna megírnom. Befejeztem idei második Perem-novellámat, szép csendben várja a sorát, bekerül-e a Lectorba. Addig parkolópálya. Mit mondjak, inspiráló. Megvan a következő sztori, de még nem kezdtem el. Hosszú hétvége, most kéne.
Helyette iszom. De még berúgni se tudok, lassan hónapok óta.
Kicsit meglepett a céltalanság, és nem látom azt, hogy a dolgok jobbra fordulnának. Mindenkinek sok a dolga, sok a baja. Minek, kinek írok? Nagyszerű hobbi, persze. Lófaszt. Ha nem olvasnak, mi haszna? Rég túl vagyok már azon, hogy az agressziómat vagy bármiféle elfojtott érzésemet az írásban, és csakis az írásban adjam ki magamból.
Mindegy. Talán megjön a késztetés;a történet úgy rajzolódik ki előttem, mint a villámcsapás szellemképe. Időm, kajám, piám van, a szemem is erősödik, hála a szemerő tablettáknak – kék színűek, szóval mindig kényelmetlenül érzem magam kicsit-, és békén is hagynak. Mindig békén hagynak.

Share

Kösziköszi

Köszönettel tartozom a Karcolatnak. No nem arra gondolok, hogy ott kezdtem el közzétenni az írásaimat; hogy ott kupálódtam; hogy legfőképp onnan kapom a segítő kritikát és az elismerést.

Nem. A felsoroltak külön kategóriába tartoznak, és nem lehetek elég hálás értük.

Meg kell emlékeznem azonban az ifjú titánokról. Nem a tapasztalatlan, írni vágyó fiatalokról, mert valahol el kell kezdeniük, és ez tiszteletet érdemel. Tőlük a legritkább esetben kapok segítséget. Még. Ők legalább igyekeznek, mert tudják, hogy még nem tudnak.

A trollokról beszélek, az orkokról, a goblinokról, tetszés szerint nevezheti el őket a Tisztelt Olvasó. A felfuvalkodott, tudálékos ifjú troll-titánokat már ne is említsem… Szóval az Ifjú Zsenik azok, akik lángoló fáklyaként világítanak, és megláttatják velem személyiségüket és tehetségüket, amelyek talán jó, hogy addig sötétben maradtak.

Elévülhetetlen érdemeket szereztek abban, hogy szándékolt vagy tragikusan ártatlan tudatlanságukkal kedvet adjanak nekem az íráshoz. Akkor is, ha a hétköznapok labirintusában néha úgy érzem, az írás is csak meló. Szellemes, művelt ostobaságuk, két kézzel markolt érveik – amelyek hibátlanok, mint a festett üveg -, felfrissítenek. Egyfajta vidám daccal töltenek el, és hadd valljam be, büszkeséggel is.

Tudom, nem fogják olvasni ezt a rövid köszöntőt. Én azért nekik ajánlom ezt a remek, a felfogásukhoz tökéletesen illő kis dalt.

 

(Ja, és kapja el mindegyiküket párszor az a 0.44-nél megjelenő zöld gorilla.)

 

Share